Utolsó előadás

Film trailer

Utolsó Előadás:
A Circo Soluna egy 20 éves múltra visszatekintő vándorcirkusz. Tagjai egy német származású család, 2 szülő és három gyerek. Valahol Európában utaznak echós szekereikkel faluról-falura, hogy vidámságot, életörömöt és szeretetet vigyenek a legkisebb településekre is, hogy felidézzenek egy rég elfelejtett érzést, amit emberiességnek hívnak. Egyre hűvösebb hajnalokra ébredünk és már csak egy előadás van, az utolsó, aztán eltűnnek lassan a távolban, hogy egy kis darab földet találjanak maguknak télre, ahol van a lovaknak fű és víz. Ez az utolsó előadás, azonban más, mint a többi…
 
A vándorcirkusz család életének egy szeletét tárja elénk a film, annak természetes valójában.
 
 A film elkészültének háttere és némi információ a családról:
 
A dokumentumfilmet stábunk több mint 1 éven át forgatta a Dunántúlon. A kedves és szeretetre méltó családi társulat, hamar befogadott bennünket, ennek köszönhető, hogy a film nézése során nem érezzük a kamera jelenlétét. A Circo Soluna tagjai: Stefan: apuka, Petra: anyuka, Santo: 16 éves nagyfiú, Nis: 10 éves kislány, Fjosok: 7 éves kisfiú. Tehát a legkisebb szőke gyermek a tévhitekkel ellentétben nem lány hanem fiú. A családnak még 3 gyereke van: Anna, Savitrij és Tilly. Ők már nem élnek velük, de amikor csak tehetik "hazalátogatnak". A film végén felbukkan Tilly is a legidősebb fiú, ő most 20 éves, akiről kiderül, hogy patkolókovács. A szakértő szemek azt is felfedezni vélik, hogy nem is akármilyen! A tévhitek eloszlatása végett azt is el kell mondani, hogy Gerlando nem a család tagja, nem ő a nagypapa, ahogyan azt sokan gondolják. Ő csupán a család egy régi barátja, akit még olaszországi útjuk során ismertek meg, és aki a film ideje alatt szakácsként, és amolyan, mindenesként segíti őket. 
A Circo Soluna 10 évet élt és vándorolt Olaszországban. Innen az olasz nyelv, amit a család minden tagja kiválóan beszél. Itt is készült róluk egy izgalmas dokumentumfilm, amit Giarolo Pierpaolo rendezett.
Sokszor felmerül a kérdés, hogy miért pont Magyarországot választották. Erre a válasz többnyire az, hogy csak! De az igazsághoz hozzátartozik, hogy spanyol, francia, horvát és szlovén területen való rövid próbálkozás után gyorsan kiderült, hogy az ottani hatóságok, kevésbé nézik jó szemmel a vándortársulatokat. Folyamatosan zargatják és Európai Uniós szabályokkal összhangban furcsa szabályozásokkal ellehetetlenítik létezésüket. Pl. nem rakhatnak tüzet, nem adnak nekik területfoglalási engedélyt stb. Furcsának tűnhet, de Magyarországon ez nem így van. Itt az emberek a kezdeti bizalmatlanság után gyorsan fölengednek és többnyire szívesen látják őket a falvakban. 
Hogy éppen merre járnak, azt nem tudni, ahogy azt sem, mikor bukkannak fel valamely környékbeli településen, hogy előadásaikkal megmelengessék a helybéliek szívét. Hogy meddig maradnak még az országban rejtély, egy azonban biztosan állítható, sokat veszít az, aki legalább egyszer nem látogatja meg valamely előadásukat Európa valamely elhagyatott szegletében, mert úgy beszélnek az életről, ahogyan régen.

Utolsó Előadás:
(2010)
színes dokumentumfilm
88 perc
formátum: HDCAM; 16:9
nyelv: német, magyar, olasz, angol
felirat: magyar/ angol
 
Rendező: Zámborszki Ákos
Operatőr: Halász Gábor, Velez Gyula, Zámborszki Ákos
Vágó: Kovács Nóra, Moór Péter
Főcím: Mórocz Péter
Producer: Zámborszki Ákos
Circo Soluna: Stefan, Petra, Santo, Nis, Fjosok, Tilli
Ötlet és dramaturg: Zámborszki Ákos
 
Az Utolsó Előadás c. filmet a Golden Root Film Kft. készítette 2010-ben. Minden jog fenntartva!
 
 
 

A filmről írták

Ezt írták...

----------------------------------------------------------------------------------

Utolsó előadás

A film hivatalos előzetese